Mit jelent a zeneiskolai tanulás

Tartalom

  1. A zenetanulás előnyeiről
  2. A zeneiskoláról általában.
  3.  A zeneiskolai jelentkezésről
  4. A zeneiskolai oktatásról
  5. A zenetanulás költségei
  6. A sikeres zenetanulás érdekében történő zeneiskolai elvárásokról

 

1. A zenetanulás előnyeiről

Miért tanuljon gyermekem zenét?

Elsődlegesen azért, mert megtanulhat egy hangszeren szépen játszani, és ezzel örömet szerezhet önmagának környezetének, szakértőjévé válhat a zenének, mint műveltségi területnek. Ezen kívül a zenei nevelés az a tevékenység, ami szinte a leghatékonyabban fejleszti az érzelmi intelligenciát, sőt kiemelkedően fejlesztő hatással van a gyermekek tanulási és egyéb mentális képességeire is.

 

Miért jó az érzelmi intelligencia?

Az érzelmi intelligencia (EQ) az a képesség, mely abban segít, hogy felismerjük, kontrolláljuk érzelmeinket, valamint, hogy megértsük, értelmezzük, vagy akár befolyásoljuk másokét. Éppen ezért kiemelkedő szereppel bír abban a tekintetben, hogy szociális kapcsolatainkat kezelni tudjuk, mentálisan egészségesebben éljünk, illetve, hogy mindennapi életünkben helyes döntéseket hozzunk. Összegezve az érzelmi intelligencia talán a legfontosabb tényező ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet élhessünk.

 

Mi módon fejleszti a zenetanulás a tanulási és mentális képességeket?

Ismert tény, hogy az emberi agy két agyféltekéből áll, melyek egymástól eltérő funkciókért, más-más képességekért felelősek. Azonban minden bonyolultabb feladat elvégzéséhez több képesség is szükséges, melyek központja eltérő agyféltekén található. Így mindennapi életünkben kulcsfontosságú, hogy milyen hatékonyan tudjuk összehangolni agyunk különböző területeit. Az összehangolásért az úgynevezett „kéregtest” felelős, melynek fejlettsége meghatározza, hogy milyen hatékonyan tudjuk együtt működtetni agyunk két térfelét, ezáltal milyen hatékonyan tudunk ellátni bonyolultabb feladatokat, készségeink összehangolásával. Egy, a közelmúltban végzett 3 éven keresztül tartó amerikai kutatás kimutatta, hogy a hangszeres játékot rendszeresen gyakorló gyerekek esetében a „kéregtest” - ami a két agyfélteke együttműködéséért felelős – akár 25%-kal is nagyobb lett. Ezt a tudósok azzal magyarázták, hogy a zenetanulás révén megsokszorozódtak az idegi kapcsolatok, melyek a két agyfélteke jobb együttműködését eredményezik. Ez az orvosi eszközökkel is igazolt tény magyarázza, hogy a zenetanulással aktívan foglakozó gyerekek mentális képességei fejlettebbek zenét nem tanuló társaikénál.

Ez mind szép, de milyen gyakorlati haszna van ennek a tanulásban?

Ezzel is számtalan kutatás foglakozott a közelmúltban. Ezek alapján kijelenthető, hogy a zenetanulás – mivel erősödik az agy hallással kapcsolatos funkciója - kiemelkedően fejleszti a nyelvi- beleértve az idegen nyelvtanulási -, a beszéd, az olvasási, helyesírási képességeket. Sok esetben segíti a diszlexiás gyermekek olvasási képességeinek fejlődését is. A zenével foglakozó személyeknek gyorsabb a reakcióidejük, így gyorsabban képesek adott feladatokat megérteni, feldolgozni. A zenével aktívan foglalkozó gyermekeknek fejlettebb a logikai gondolkodásuk, elemzőkészségük, ami segíti a matematikai gondolkodás fejlődését.

 

2. A zeneiskoláról általában

Mi a zeneiskola? Szakkör, vagy iskola?

A zeneiskola egy önálló iskolai forma, mely teljesen független az általános iskoláktól. Önálló órarendekkel, képzési programmal, tanári karral rendelkezik, önállóan szervezi életét. A tanévek végén államilag elismert zeneiskolai bizonyítványt kapnak a tanulók.

Hány évig lehet zeneiskolába járni?

A zeneiskolának 2 előképző (melyek elvégzése nem minden esetben kötelező), 6 alapfokú, és 4 továbbképző évfolyama van, így ha valaki 6 évesen beiratkozik, mindösszesen 12 évfolyamot tud elvégezni. A zeneiskolában 18 éves korig tanulhatnak a diákok.

Kötelező-e zeneiskolába járni?

A zeneiskolai oktatás nem kötelező, hanem lehetőség. A zenetanulást 6-18 éves korig bármikor el lehet kezdeni, és be lehet fejezni az adott tanév végén.

 

3. A zeneiskolai jelentkezésről

Kik jelentkezhetnek a zeneiskolába?

A zeneiskolai tanulást legkorábban az általános iskolai tanulmányok megkezdésével egyidőben lehet elkezdeni. Tehát a 2022/2023. tanévre azok a gyermekek jelentkezhetnek, akik idén szeptemberben legalább az általános iskola 1. osztályát elkezdik. A jelentkezés felső korhatára 18 év.

Milyen idős korban célszerű elkezdeni a zeneiskolát?

Gyakorlatilag bármilyen idősen el lehet kezdeni, azonban célszerű minél fiatalabb, akár általános iskolai 1. osztályos korban. A zenei képességek ugyanis a legkorábban fejleszthető képességek közé tartoznak, így aki korábban kezdi, némi előnyre tud szert tenni.

 

Okoz-e hátrányt az általános iskolai tanulásban, ha már 1. osztályban a zeneiskolát is elkezdi a gyermek?

Természetesen nem okoz, sőt a zenetanulás segíti az általános iskolai tanulmányokat. A legkisebbek esetében a zenei készségek (zenei hallás, ritmusérzék) fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt. Ez a készségfejlesztés játékos formában történik, így nem terheli le túlzottan a gyerekeket, inkább pihentető elfoglaltságot jelent. A zenei írás-olvasás, és az egyéb zenei ismeretek tanulására csak később kerül sor, amikor a tanulók a számok, betűk írását már elsajátították az iskolában.

Hogyan jelentkezhetek zeneiskolába?

A zeneiskola az általános iskolákhoz hasonlóan minden évben meghirdet egy időpontot, amikor lehet jelentkezni. Ez az időpont általában az általános iskolai beiratkozásokat követő 3 héten belül van.
A jelentkezés személyesen történik, a jelentkező tanuló, és a szülő/ törvényes képviselő részvételével.
A jelentkezés folyamán a szülő segítségével kitöltjük a gyermek főbb adatait tartalmazó „Beiratkozási lap”-ot, illetve szülő megteszi a beiratozáshoz szükséges nyilatkozatokat.
Ezt követően a gyermek zenei képességeit egy zenetanárokból álló 2-3-fős bizottság felméri. A felmérés a zenei hallás, ritmusérzéket, éneklési készséget vizsgálja, melyre külön felkészülni NEM kell.

Tanév közben is lehet jelentkezni a zeneiskolába?

Célszerű elsősorban a hivatalosan meghirdetett időpontban, de ha véletlen valaki lemaradt, a későbbiekben is, sőt az egész tanév folyamán biztosítunk jelentkezési lehetőséget, tehát keressenek nyugodtan bennünket.
A később jelentkezőket azonban csak abban az esetben tudjuk felvenni, ha azt pedagógusaink óraszámi kötöttségei lehetővé teszik.

A zeneórák nem fognak ütközni az általános iskolai kötelező órákkal?

Természetesen nem. A zeneiskolai órarendeket az általános iskolák órarendjeihez igazítva készítjük, így elkerüljük az órák ütközését.

 

4. A zeneiskolai oktatásról

Milyen zenei órákat fog tanulni a gyermek a zeneiskolában?

A legkisebbek (általános iskolai 1-2. osztályosok) az első évben csak csoportos szolfézs órákon vesznek részt heti 2 alkalommal.  A szolfézs tantárgy a zenei tanulmányok alatt végig kötelező tantárgy. Általában a 2. zeneiskolai tanévtől van lehetőség hangszert is tanulni. Az egyéni hangszeres órákra szintén hetente 2 alkalommal kerül sor. Több év hangszertanulás után a tanuló választhat kamarazenei, illetve zenekari foglalkozásokat is, ahol már a barátaival együtt zenélhet, de ezek nem kötelező foglakozások.

Az Arany János Általános Iskolás alsó tagozatosok hogyan juthatnak el a zeneiskolába?

Nekik nem kell bejárni a zeneiskolába, mert a zeneórákat az általános iskola épületében tartjuk meg, így napközben NEM kell elhagyniuk az iskolát.
Ettől eltérően előfordulhat, hogy bizonyos hangszerek tanulása esetén a hangszeres órákat csak a zeneiskolában tudunk biztosítani. Ebben az esetben a szülővel időpontot egyeztetve olyan órarendet alakítunk ki, hogy az általános iskola végeztével a szülőbe tudja hozni gyermekét a hangszeres órákra.

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskolás gyermekeknek egyedül kell átmenni a zeneiskolába?

A legkisebbeknek nem! Az 1-2. osztályos gyerekeket csoportosan kísérjük át a zeneórákra, és természetes vissza is.

Mikor kezdhetnek el gyerekek hangszert tanulni?

Az általános iskola 1. osztályába járó tanulóknak 1 év szolfézs előképző elvégzése kötelező. Ők a 2. zeneiskolai évtől, tehát 2. osztályos korukban kezdhetnek hangszert tanulni. Az általános iskola 2. osztályába járó beiratkozók eldönthetik, hogy azonnal elkezdenek-e hangszeren tanulni. Az ennél idősebb jelentkezők pedig már az első évben elkezdik a hangszertanulást is.

Az első bekezdéstől eltérően azok az 1. osztályos gyermekek, a felvételi meghallgatáson életkorukhoz képest kiemelkedő fejlettségről, illetve zenei képességekről tesznek tanúbizonyságot, már az első évben megkezdhetik hangszeres tanulmányaikat. Erről a felvételi bizottság javaslata alapján az intézményvezető dönt.

Milyen hangszereken tanulhatnak a gyerekek?

A szolfézs előképző évfolyam elvégzése után előkészítő hangszerként 1 évig furulyázni tanulnak a növendékek. Ettől csak kivételes esetben, illetve idősebb beiratkozók esetén térünk el. 1 év furulyázás után választhatja ki azt a hangszert, amelyen hosszabb távon tanulni fog. Iskolánkban jelenleg furulya, fuvola, klarinét, szaxofon, vadászkürt, trombita, tenorkürt, harsona, tuba, zongora, hegedű, és ütős hangszereken lehet tanulni.

Miért kell először furulyázni megtanulni?

A hangszeres tanulás nagyon összetett folyamat, sok mindenre kell egyszerre figyelnie a tanulónak. Meg kell tanulni leolvasnia a kotta jelrendszerét, melyek jelzik, hogy adott időben milyen hangokat, dallamokat kell megszólaltatnia a hangszeren, továbbá ezzel párhuzamosan el kell sajátítania, hogyan lehet helyes testtartással, légzéstechnikával, szépen megszólaltatni ezeket a hangokat, mivel minden hangszernek más és más szabályos megszólaltatási technikája van. A lényeg, hogy nagyon sok mindenre kell egyszerre figyelnie, ráadásul mindez újdonság számára. Ilyen esetben célszerű a tanulást azon a hangszeren kezdeni, ami a legkönnyebben megszólaltatható. Sok év tapasztalata bebizonyította, hogy ez a hangszer a furulya. Az 1 év furulyatanulás folyamán a tanulók elsajátíthatják a kottaolvasás, a kottába írt zene megszólaltatásának alapjait, így amikor nehezebb hangszert választanak, több energiájuk marad az új hangszer helyes megszólaltatásának, az ahhoz szükséges, gyakran bonyolult test-, kéz-, szájtartás, légzéstechnikai követelmények elsajátítására. Ezen kívül fejleszti manuális, finommechanikus készségeiket, megalapozza légzéstechnikájukat. Fontos szempont, hogy a furulyán igen hamar – néhány hét tanulás után - lehetséges komplett gyermekdalokat eljátszani, így hamarabb jut sikerélményhez a tanuló, ami a sikeres zenetanuláshoz elengedhetetlen!

 

Mindenki olyan hangszeren tanulhat, amilyenen szeretne?

Az esetek többségében igen. Mindig abból indulunk ki, hogy a gyermekek melyik hangszeren szeretnének megtanulni játszani. A hangszerválasztásnál azonban figyelembe vesszük a tanulók fizikai adottságait is, hiszen minden hangszerhez más testi adottságok szükségesek. Amennyiben úgy látjuk, hogy az adottságok alapján nehezen megtanulható lenne a kívánt hangszer, javasolni szoktunk olyat, amelyen vélhetőleg nagyobb sikert tud elérni a tanuló. Ritkán, de az is előfordulhat, hogy 1-1 hangszerre túljelentkezés van. Ebben az esetben felmérjük a jelentkezők hangszerspecifikus adottságait, és a legkedvezőbb adottsággal rendelkezőket vesszük fel az adott hangszerre. A többieknek más hangszert javaslunk, illetve várólistára vesszük őket.

Lehetőség van később hangszert váltani?

Természetesen igen. Amennyiben a tanuló, és a pedagógus úgy látja, hogy az elsőként választott hangszer nem megfelelő a tanulónak, lehetőséget biztosítunk, hogy másik hangszert is kipróbáljon.

 

Lehet egyszerre több hangszert is tanulni?

Ezt csak a legritkább esetben engedélyezzük! Két különböző hangszer megtanulása ugyanis rengeteg időt igényel, és gyakran nem hozza meg a kívánt eredményt. A 2. hangszert ezért minimum 3 év hangszertanulás után engedélyezünk kivételes esetben, ha a tanuló az elsőként tanult hangszerén megfelelően jól teljesít, kiemelkedő szorgalmú, továbbá a kötelező szolfézs tantárgyból is kiválóan teljesít.

Mi az, hogy egyéni hangszeres óra?

A hangszerek tanítása egyéni órák keretében történik. Ez azt jelenti, hogy a hangszeres órán egyszerre csak egy tanuló van jelen, ami egy igen hatékony oktatási forma, mivel az óra minden percében csak őrá figyel a tanár.

Milyen hosszúak a zeneórák?

A szolfézs óra 45’ perc, mint az általános iskolában, a hangszeres óra 30’ perces. Ezekből minden héten 2-2 órája van a tanulónak. Indokolt esetben előfordulhat – főleg idősebb tanulók esetén, hogy az órákat összevonjuk, 1 × másfél órára, illetve 1 × 60’ percre. A kiemelkedően tehetséges, „B” tagozaton tanuló növendékek hangszeres órája 2×45 perc.

Miért kell a szolfézs?

A szolfézs a hangszertanuláshoz elengedhetetlen elméleti tantárgy. Célja a zenetanuláshoz szükséges készségek (zenei hallás, ritmusérzék, formaérzék) fejlesztése, továbbá a hangszertanuláshoz elengedhetetlen zenei ismeretek (pl. zenei írás-olvasás, zeneelméleti, zenetörténeti alapfogalmak) megtanítása. A szolfézs biztosítja azt az elméleti tudást, amit a tanuló a hangszeres órán gyakorlatban alkalmazni tud, és fejleszti azokat a készségeket, melyektől a hangszeres játék tiszta, tetszetős és szép lehet. Ezek hiányában a hangszertanulás lelassul, gyakran eredménytelenné válik, hiszen a szükséges elméleti ismeretek átadása sok időt elvesz a tényleges hangszeres játéktól.

Mi alapján történik a félévi, év végi osztályzás, magasabb évfolyamba lépés?

A zeneiskolában a növendékek - hasonlóan az általános iskolához – évfolyamokra bontott tantervek alapján tanulnak. Ezek a tantervek határozzák meg azokat a követelményeket, amit egy tanulónak egy bizonyos évfolyamon teljesítenie kell. A megszerzett tudásról, fejlődésről minden tanulónak félévkor meghallgatáson, év végén pedig vizsgán kell számot adnia zárt körben, a zeneiskola tanáraiból álló bizottság előtt. A vizsgán előre megtanult műsort kell előadnia a tanulónak az adott évfolyam nehézségi szintjén. Ez körülbelül olyan, mint egy zártkörű hangverseny, szereplés.

Kötelező hangversenyen is játszani?

A zene színpadi műfaj. A zenész feladata nem csak önmaga, hanem a közönség szórakoztatása is. A színpadi szereplés azonban nem mindenkinek megy könnyen. Hangversenyek azt a célt szolgálják, hogy a növendékek megtanulják kezelni a szerepléssel együtt járó izgalmat, megtapasztalják a sikerélményt, amit a közönség tapsának köszönhetünk, elsajátítsák a színpadi viselkedés szabályait. Ezen kívül remek alkalom, hogy hozzátartozóiknak, barátaiknak is megmutathassák megszerzett tudásukat, illetve a szülök is meggyőződhessenek gyermekük fejlődéséről. A hangversenyen való szereplés a tanulási folyamat része. A zeneiskolában félévente 1-1 szereplés éppen ezért kötelező, de amennyiben lehetőség van rá, ajánlott akár többször is szerepelni.

Az általános iskolai ünnepségeken is szerepelhetnek hangszerrel a gyerekek?

Természetesen igen. Minden évben sok növendékünk lép fel osztály-, vagy iskolai szinten tartott karácsonyi, anyák napi, vagy egyéb ünnepségen. Ezt mi nagyon hasznos, támogatandó dolognak tartjuk, és minden segítséget megadunk hozzá. Pusztán annyi elvárásunk van, hogy a szereplésről tudjon a tanuló hangszeres tanára, akinek engedélyeznie kell a szereplést. Ez a látszólag szigorú intézkedés azonban tanulóink védelmét szolgálja. Fontosnak tartjuk, hogy a tanuló ezt a fellépést is sikeresnek élje meg. Éppen ezért tanáraink mindent megtesznek, hogy jól fel tudjon készülni a tanuló. Előfordulhat, hogy az iskola olyan műsorszám előadását várná el a tanulótól, melyre évfolyamából adódóan még nem lehet képes. Amennyiben erről tanáraink értesülnek, egyeztetni tudnak az általános iskolával, hogy milyen műsorszámmal lenne teljesíthető a szereplés, így ennek terhe nem a tanulóra hárul, és elkerülhető az esetleges kudarcélmény is.

Mi az a „B” tagozat?

A zeneiskolai tanulók többsége „A” tagozaton tanul.  „B” tagozatra a kiemelkedő tehetségű és szorgalmú tanulók kerülhetnek 2 alapfokú hangszeres évfolyam (ütőhangszerek esetén 3) elvégzését követően, a tanszak tanárainak javaslata alapján, illetve amennyiben a tanuló vállalja azt. Ők azok a tanulók, akik az általános iskola elvégzését követően zeneművészi, zenetanári pályán kívánnak továbbtanulni, vagy rendszeresen részt vesznek zenei tantárgyi versenyeken. A „B” tagozaton elvárt követelmények lényegesen magasabbak, mint az „A” tagozaton. A tanulónak a tanult hangszerén nagyobb terjedelmű, nehezebb anyagot kell elvégeznie, illetve a kötelező szolfézs tantárgyól is mélyebb ismeretekkel kell rendelkeznie. Ezen kívül kötelezően meg kell tanulnia zongorázni is. Ennek megfelelően a zeneiskolai óraszáma is magasabb. A hangszeres órái 2 × 45’ percesek, illetve heti 1× 30’ percben zongoraórán kell részt vennie.

 

5. A zenetanulás költségei

Mennyit kell fizetni a zeneiskoláért?

A zeneiskolai oktatásért Magyarország törvényei alapján – mivel nem kötelező – térítési díjat kell fizetni. A szülő által befizetendő térítési díj összege a tényleges oktatási költségnek kb.
5-15%-a, melyet félévente két egyenlő részletben kell befizetni. A térítési díj összege annál kevesebb minél jobb eredményt ér el a tanuló. Ez az összeg a jelenlegi tanévben jeles eredményt elérő, csak szolfézs előképzőre járó tanulók esetében 5.200.-Ft/félév, hangszert is tanulók esetében 9.400.-Ft/félév volt, ami rendkívül kedvező. Csak összehasonlításképpen: magántanárnál egy tanítási óráért kb. 2500-3500 Ft-ot kell a szülőnek kifizetnie, a zeneiskolában egy tanítási óra kb. 150-200 Ft költséggel jár. A térítési díjból azonban további kedvezmény is adható, ha a családok 1 főre jutó bevétele nem éri el a minimálnyugdíj kétszeresét, jelenleg 59.850.-Ft-ot. Ezt minden tanév kezdetén lehet igényelni.

Lehet a térítési díj fizetése alól felmentést kérni?

A törvények szerint bizonyos esetekben igen! Minden esetben ingyenes a halmozottan hátrányos helyzetű, a hátrányos helyzetű tanuló, részére az első alapfokú művészetoktatásban való részvétel, ők teljesen ingyen járhatnak zeneiskolába.

Milyen egyéb költségekkel jár a zeneiskola?

A zeneiskola minimális egyéb költséggel jár, mivel a kották jelentős részét kölcsönözhetik a tanulók a zeneiskola kottatárából. Ezek alól kivételt képeznek a szolfézs munkafüzetek, melyek kb. 1.500.-Ft-ba kerülnek, de ezeket 2 évig használják a tanulók. Ezen kívül egy hangjegyfüzetet kell beszerezniük, illetve az írószerekről kell gondoskodniuk. A hangszerek közül egyedül a furulyát kell megvenni azoknak a tanulóknak, akik furulyázni tanulnak. Ennek ára kb. 3.000.-Ft. Az egyéb hangszeren tanulóknak pedig a napi karbantartási eszközöket, kisebb kelléket kell megvásárolniuk (pl. klarinét nád, hegedűhúr, hangszerolajak) de ezek költsége minimális, maximum 500-1.000.-Ft/tanév. A beszerzésekben pedagógusaink segítséget nyújtanak.

A hangszereket is meg kell vásárolni a gyerekeknek?

A furulyát kivéve természetesen nem. Iskolánk ingyenesen biztosít tanulói hangszereket növendékei részére a zongora és az ütős hangszerek kivételével.A hangszerek addig maradhatnak a tanulóknál, amíg járnak a zeneiskolába. Ez természetesen nem zárja ki, hogy azok a szülők, akik megengedhetik maguknak, vásároljanak saját hangszereket a gyermekeiknek, hiszen így biztosan nő a gyermek elkötelezettsége a hangszertanulás iránt. Az első néhány évben azonban ez sem javasolt. Kérjük a beszerzések előtt minden esetben kérjék ki tanáraink véleményét! A zongoristáknál, ütősöknél előny, ha rendelkeznek otthoni saját hangszerrel, de nem túlzottan nagy gond, ha nem. Akiknek nincs otthoni hangszer, azoknak az iskola hangszerein biztosítunk gyakorlási lehetőséget, egyéni időbeosztás szerint.

 

6. A sikeres zenetanulás érdekében történő zeneiskolai elvárásokról

Mi kell ahhoz, hogy nagyon jól megtanuljon a gyermekem zenélni?

Természetesen kell valamennyi zenei tehetség, készség, azonban ez fejleszthető. A legfontosabb, hogy a pedagógus, a tanuló és a szülő együttműködve megtegyen mindent a zenetanulás érdekében. A pedagógusnak jó érzékkel, megfelelő szakmai, pedagógiai tudással kell rendelkeznie, a tanulónak gyakorolnia kell, és ami szintén nagyon fontos: szülőnek segítenie kell gyermekét.

Hogyan tudok szülőként segíteni a gyermekemnek a zenetanulásban, mikor én nem tanultam zenét?

A szülői segítség teljesen más jellegű. Olyan kulcsszavak mentén értelmezhető, mint érdeklődés, biztatás, odafigyelés, együttműködés. Mit is jelentenek ezek a gyakorlatban?

  •  érdeklődés:  A gyermekek többsége a szüleinek szeretne megfelelni elsősorban. A hangszerét is akkor fogja elővenni, ha azt látja, ezzel örömet szerez a szüleinek. A megtanult dalokat is nekik szeretnék eljátszani. Rendszeresen kérjük meg gyermekünket, hogy játssza el, mit is tanultak az órán és nagyon dicsérjük meg. Fontos, hogy látogassuk azokat a fellépéseket is ahol gyermekünk a hangszerével szerepel. A tanulók jelentős részét addig érdekli a zenetanulás, amíg ezt az érdeklődést látja szülein is.

  • biztatás: Megtanulni szépen zenélni hosszabb távú és nem túl könnyű feladat. Még a legkitartóbb tanulóval is előfordul, hogy kedvetlenné válik, az érdeklődése ellankad, sőt ez - a kamaszkor kezdetén bekövetkező személyiségbeli változások miatt - szinte törvényszerű is. Ezeken a hullámvölgyeken csak a szülő segítségével lehet túllendülni. Ennek sokféle módszere lehet, mely teljesen az egyéni vérmérséklettől függ. Lehet ez dicséret, biztatás, elbeszélgetés, meggyőzés, esetleg egy kis szigor, a következetesség megkövetelése. Ilyenkor nem azt tartjuk a jó megoldásnak, ha a tanuló befejezi a zenetanulást, hiszen ezzel csak azt tanítjuk meg neki, hogy ha valamitől elmegy a kedvem, akkor azt nem kell csinálnom, legyen az iskolai tanulás, szakkör, munka vagy egyéb. Mi zenetanárok is megtapasztaltuk ezt gyermekkorunkban.

  • odafigyelés: A sikeres zenetanulás is megköveteli a szülői odafigyelést. Mit is jelent ez a zeneiskolában? Legalább heti rendszerességgel lépjen be az iskolai KRÉTA digitális naplóba. Ezekből megtudhatja, hogy mi a feladott házi feladat, hogyan fejlődik, milyen érdemjegyeket kapott gyermeke, illetve megjelent-e egyáltalán a tanítási órán. Találkozhat különböző értesítésekkel is, amellyel az iskola, vagy gyermeke tanára fordul Önhöz. Legalább havonta érdeklődjön tanárainknál telefonon, vagy személyesen, gyermeke fejlődéséről, a gyermekét is érintő iskolai eseményekről, a soron következő feladatokról, miben halad jól és mely a területek igényelnek esetleg nagyobb odafigyelést.

  • együttműködés: Egy hangszeres tanár hetente kétszer fél órát tölt el egy gyermekkel, egy szülő ennél lényegesen többet. Ebből is következik, hogy Ön sokkal több információval rendelkezik a gyermeke személyiségéről, aktuális lelkiállapotáról, örömeiről, problémáiról, esetleges betegségeiről, szorgalmáról, mint kollégáink. Ezek azonban olyan fontos információk, melyek nagyban befolyásolhatják a folyamatos fejlődést. Egy zenetanárt minden érdekli, ami a növendékével kapcsolatos, hiszen a zenetanítás egy bizalmi alapon történő, mély lelki folyamat, amihez kölcsönös megértés, bizalom, a tanuló minél alaposabb megismerése szükséges. Fontos, hogy minden információt osszon meg velünk, ami gyermeke aktuális fizikai, vagy lelkiállapotát befolyásolhatja, vagy az ön megítélése szerint hatással lehet fejlődésére, esetleg annak elmaradására. Pedagógusainkat titoktartás kötelezi, így ezeket az információkat bizalmasan fogják kezelni!

Meg lehet úgy tanulni hangszeren játszani, hogy csak az órán veszem elő a hangszert?

Természetesen nem, vagy csak nagyon kezdetleges szinten. A hangszeres óra folyamán, a zenetanár megmutatja, megtanítja, hogy mit hogyan kell csinálni, illetve ellenőrzi a korábban tanultakat, kijavítja az időnként jelentkező hibákat. A hangszeres tanulás alapja az, hogy be kell gyakorolni az új ismereteket, és a rendszeres gyakorlás folyamán fejleszteni kell az ehhez szükséges készségeket.

Mennyit kell gyakorolni?

Ez egyénfüggő. Szabály viszont, hogy a hasznos gyakorlás alapja a rendszeresség. A hangszeres készségek akkor fejlődnek a legjobban, ha minden nap, vagy a hét napjainak többségén foglalkozik vele a tanuló. A kezdő tanulóknál gyakran elég napi 5-10 perc. Később ez az idő növekedni fog, de napi fél órás gyakorlással már igen szép tudásra lehet több év alatt szert tenni.  Fontos! A mindennapi 5-10 perc gyakorlás sokkal többet ér, mintha heti egy alkalommal 1-2 órát gyakorolna a tanuló!

Nem probléma, ha néhány óráról hiányzik a tanuló?

Ez körülbelül úgy működik, mint az általános iskolában. Vannak olyan helyzetek - pl. betegség, halaszthatatlan hivatalos, vagy általános iskolai programok – amikor hiányzik a tanuló. Ez természetesen időveszteség, de ha ritkán fordul elő, nem jelent nagy problémát. A gond akkor kezdődik, ha a tanuló egyéb okok miatt – akár családi bevásárlás, fodrász, stb. – miatt gyakrabban hiányzik. Ebben az esetben elmarad a kívánt fejlődés, ha túl sok a hiányzás, a tanuló nem osztályozható tanév végén, sőt szélsőséges esetben el is kell tanácsolnunk a zeneiskolából.