Tanári hangverseny

2014. február 17-én teltház előtt szerepelt a zeneiskola tanári kara az idei Tanári Hangversenyen. A koncert – mely az őszi Növendékhangverseny és a tavasszal megrendezésre kerülő Alapítványi Hangverseny mellett szintén fontos esemény az intézmény életében -, minden évben nagy érdeklődésre tart számot.

 Ezen az eseményen rendszerint minden zenepedagógusunk bemutatkozik valamilyen egyéni vagy közös produkcióval, így a koncert hallgatósága idén is igen változatos műsornak lehetett szem- és fültanúja. Az est folyamán klasszikus- és könnyűzenei darabok is felcsendültek.  A műsort a zeneiskola ütőegyüttesének és tubakvartettjének előadása is színesítette.

A koncert befejezésekén – már megszokott módon – közös produkcióval szórakoztatta a közönséget a tanári kar. Idén Dés László - Mester István: A zene című szerzeményét adták elő a Valahol Európában című musicalből A zene című szerzeményét adták elő. A művet Préda-Kovács Zsolt, intézményünk fafúvós tanára hangszerelte újra.